Boncolás a kőpadon
Abból is látszott, milyen élettelen volt,
hogy a hirtelen kapott szerelem rögtön átfolyt rajta,
bele egy másik, gondosan őrzött vázába,
ahol a poros krizantémok egymás után hervadtak el.
A konditerem kék fényét bámulva sírt,
rémülten attól, hogy ez csak párhuzam,
ő pedig kísérlet.
Hajnali vonatindulás
Egyszer odament egy hajléktalanhoz, mert az
reggeli ébresztést kért, mint egy hotelben szokás.
Hazudnék, ha azt mondanám, szép vagy,
mert önző módon abba szerettem bele,
ahogyan nem mersz hozzámérni.
Szemét
A test hajszálrepedésein átszivárog a kétség.
Milyen szép is lenne, ha minden sarkon
Tom Waits-dal füstölne egy-egy feldöntött kukából,
és sárgával emelhetném ki sorsfordító pillanataim.
Valahogy úgy, mint a töri könyvben régen,
sok sivár hely nélküled ütne át
minden fehér résen.
Szorongás
Vonatról rossz állomásnál leszállni.
Hogy a táj, mint egy alkalmi szerető,
üres, gyűrött lepedőként hagy hátra.
Ismeretlen épületek ajtajából visszafordulni,
vak férfiak szelíd elutasítása a zebránál.
A legcsúnyább orvos fonendoszkópja alatt
egy árnyalattal gyorsabban dobog a szív.
Borostyánkősav
Megfakult csempébe vésted:
csonka minaretben teagőz,
rekviemben szünet vagyok.
(Megjelentek az Alföld 2017/9. számában.)
Borítókép forrása: Max Pixel.
Hozzászólások